 |
A német háborús bűnök a
világháború alatt |
 |
|
|
|
A német háborús bűnök mint
más hadseregeknél megjelentkeztek a szervezett haderőnél is, úgy mint a
fosztogatás, az erőszakolás és egyéb kihágások, de ha a náci Németország
háborús bűneire gondolunk, akkor rögtön a Holokauszt jut eszünkbe. Nem
általánosíthatunk, ahogy nem minden katona lelkiismeretlen gyilkos, úgy
nem minden német náci. A német haderő besorozásos volt, a bűnök túlnyomó
részét, a népirtást is az SS végezte el. Nem menti fel a bűnösöket az,
hogy besorozták őket, de az ártatlanul megbélyegzett, csak besorozott
német katonák nem érdemelnek megvetést akkor amikor nem követtek el
semmit.
A népirtáson kívüli háborús bűnökről nincs mit beszélni, azok
közérthetőek, emberi gyarlóságból erednek és az önzés és a féktelenség
eredménye; míg a népirtásnak bonyolult és összetett folyamata okai
voltak. Az
elő ami a Holokauszthoz vetetett az volt, hogy a náci ideológiában
meg van nevezve egy állandó automatikus ellenség, méghozzá beteg módon
egy népcsoport, nem más mint a "nemzetközi zsidóság". Másik oka az a
rideg racionalizmus ami nem csak a nácikat, de az összes "modern" esmze
hordozóját is megfertőzte. Ez a hideg racionalizmus vezetett ahhoz a
logikához, hogy ha egy nyomorék napi eltartása 1 Birodalmi Márka, akkor
ha kiírtjuk a nyomorékokat és fogyatékosakat, akkor naponta fejenként 1
Márkát lehet megtakarítani és ez mekkora spórolás. Valóban még a
kristályéjszaka előtt likvidálták a fogyatékosokat. Ezek után kár
csodálkoznunk azon, hogy a lakosság egy részét egyszer használatos
munkaerőként alkalmazták akkor amikor az országnak olcsó, gyors
munkaerőre volt szüksége. A háború kitöréséig úgymond csak az
ideológiából folytatott zsidó üldözés (és valamilyen a rendszernek meg
nem felelő elemek üldözése) folyt. Majd amikor beindult a háború
Németországnak egyre több munkaerőre és dolgos kézre volt szüksége. A
zsidóság és a valamilyen okból a rendszer ellenségének minősített
lakosság megfelelőnek tűnt az "egyszer használatos" munkaerőnek. A
lelkiismeretség része volt az is, hogy a zsidó gyerekeket és az
időseket is elszállították, mert így megszabadultak a felesleges
eltartandó szájaktól és véghez is vihették ördögi tervüket, hogy
"megoldják" a zsidó kérdést. (Endlosung)
Az 1933 és 1939 közt meggyilkolt polgári áldozatot nem számolva a
megsemmisítő táborokban, a munkatáborokban, a munkaszolgálat során, az
utaztatás során körülbelül 6 millió civil halt meg; többnyire zsidók,
cigányok, szlávok és keresztények. Ehhez jön még hozzá az a sok tízezres
kivégzett katona, tarkón lőtt tiszt és más egyéb "szabotőr". |
|
Polgári lakosság elkövetett
bűnök |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Német katona lelő egy orosz nőt aki
éppen gyermekét fogja |
Lidice (Csehország) egy német megtorló akció hatására
pusztult el. A férfi lakosságot kivétel nélkül lemészárolták, a nők és a
gyerek közül sokat. A falu eltűnt a Föld színéről. Az indok a partizánok
miatti példastatuálás és bosszúállás |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
A Cseh-Morva protektorátus
helytartója: Reinhard Heydrich. |
|
|
|
|
|
|
|
Holokaust |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Egy vasúti kocsi Dachauban a felszabadító amerikai katonával |
A Krematóriumtól nem messze, a németeknek már nem volt idejük
elégetni a holttesteket |
A dachaui tábor bejárata |
Dachau, felülnézet |
Betört koponyájú Waffen SS katona, a felszabadulás után Dachauban |
Csontsovány hullák |
Elrettentő büntető modell |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Auswitz I, a tábor bejárata |
Hatezer begyűjtött ember vár elosztásra Mauthausen udvarán 1941
júliusában. Majdnek 24 óra várakozás után 140-en haltak meg. |
Egy tagja a Einsatzgruppe D-nek. Az áldozat térdelve vár a lövésre
az áldozatokkal teli gödör szélén. A képen az utolsó kelet-ukrajnai
zsidó látható. (német propaganda) |
Lengyel zsidók a lódzi gettóból, a vonat a chelmnoi haláltáborba
megy. |
Holttestek a majdeneki megsemmisítő tábor krematóriuma előtt. |
Fiatal holland lány, egy csoport zsidó érkezik
Theresianstadtba. |
Levágott női rabok hajainak báláji Auswitzban, a tábor 1945-ös
felszabadítása során vették észre |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Egy német katonai rendőr lelő egy még élő lengyel zsidó nőt a Mizocz
gettóban végzett mészárlás után. Lengyelország 1942 október 14 |
Cigány pár a belzeci koncentrációs táborban |
Tomas Kulka, a fényképen 3 éves. Nagyanyjával gázosították el 1942
májusában 2 héttel a 8. születésnapja előtt. |
Jürgen Stroop SS tiszt(középen) nézi az égő varsói gettót a lázadás
alatt, a bekerítés után |
1943 március Krakkó, az utcán a likvidált gettó lakóinak személyes
holmija. |
Auswitz, az érkezés után elgázosított emberek cipője és ruhája |
A Kelet-Európából elrabolt 40,000 gyermek közül néhány auswitzi
ideiglenes otthonukban. A gyerekeket később szétakarták osztani
Németországban az "újragermanizálás" végett. |
|
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
Légi felvétel a 15th amerikai légifelderítő osztagtól, Auswitz 1943.
szeptember 13. |
Az auswitzi gázkamra bejárata, a feliraton: "Mérgező gáz,
életveszélyes!" |
A varsói gettó |
|
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
Égő zsidó holttestek Lengyelországban |
|
|
A budapesti gettó |
|
Zsidó gyerekek Auswitzban |
Szt. Maximilian Kolbe akit a nácik öltek meg és II.
János Pál pápa avatta szentté |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Dunába lőtt zsidó Budapesten |
A "nagy zsidó gettó" Budapesten a zsinagóga kertjében |
Auswitz 1944-es szövetséges légi felvételen |
A felszabadulás után |
|
Auswitz 1942-ben |
Budapest egy utcája miután arra haladt egy nyilas
különítmény |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
Budapest 1944 |
|
A felszabadulás |
Zsidó munkaszolgálatosok |
magyar zsidók várnak a deportálásra |
Munkába menó kényszermunkások Auswitzban |
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
|
Temetes a varsó gettóban |
|
|
|
|
|
A Holokaust, zsidótörvények
és a totális háború híres áldozatai |
Szent Maximilian Kolbe, a nácik haláltáborában halt meg.
Felajánlotta az életét egy rabtársáért cserébe hiszen tudta hogy annak
gyermekei vannak, a nácik elfogadták a cserét. II. János Pál avatta
szentté |
 |
|
|
|
|
Radnóti Miklós, kétszer volt munkaszolálatban, a
másodikból sosem tért haza. Szerbiában és a Délvidéken dolgozott, a
front közelettével a tábor felszámolták. A Németország felé való
menetelés közben Győr mellett Abdánál kivégezték. |
 |
"Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen."
|
|
|
|
Rejtő Jenő, egy nyilas feljelentés következményeképpen
1942-ben egy büntetőzászlóaljba került munakszolgálatosnak a keleti
frontra a Don-kanyarba. Rossz egészségügyi állapota és a -50 fokos hideg
hatására 1943. január 1-én meghalt. |
 |
"-- Uram! A késemért jöttem!
-- Hol hagyta?
-- Valami matrózban.
-- Milyen kés volt?
-- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
-- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
-- Kagyló.
-- Hány részből?
-- Egy darabból készült.
-- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
-- Hol?
-- A hátamban.
-- Köszönöm..." |
|
|
|
Orvosi, katonai kísérletek |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Hideg víz kísélet kényszermunkáson |
Gyorsulási kísérletben meghalt fogoly |
|
|
Mengele a foglyok közt válogat |
Jozef Mengele |
A "halál angyala" |
|
 |
 |
|
|
|
|
|
|
A náci orvos |
Zsidó gyerekek akiken kísérleteztek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|